HTML

Egy veszedelmes elme vallomásai

Utolsó kommentek

Friss topikok

Címkék

2010.03.08. 17:25 csipkerózsa

OSCAR 2010

Először is szögezzük le, hogy egy olyan országban élek, ahol nem tudtam nézni az Oscart.Az RTL klub anyagi keretébe nem fért be, gondolom utolsó tartalékaikat is kimerítették, hogy összefogjanak embereket a Maunika sóba.
Még kedvenc német csatornám a Pro Sieben lehetett volna megoldás, de azt pontosan két nappal az Oscar előtt elvették a tvcsomagból , mondván drága. Ej de jó.
Így NEM tudtam nézni Alec Baldwint, amint Steve Martinnal parádézik, nem tudtam nézni Christophe Waltzot, amint  nyer, és szerelmes szavakkal megköszöni nekem a támogatást. Nagy meglepetéseket nem hozott nekem az Oscar eredménye, egyértelmű volt , hogy  a szőröslábú Monique nyer (mint valami eposzi jelző, fénykarú Athéné és szőröslábú Monique). Én mondjuk nem láttam azt a filmet, a Precioust, és nem is érzek emberfeletti késztetést, h megnézzem. Jeff Bridgesnek örültem, mert  imádom, bár az az igazsg, h Colin Firth állítólag borzasztóan erős a Single Manban, amit majd megveszek, annyire meg akarok nézni. A regény, amely alapján a film készült, ugyanannak az Isherwoodnak a tollából készült , aki a Kabarét (vagyis  a Viszlát, Berlint) írta. De ne feledjük, hogy az Oscar már régen ilyen nagyszínészvagymegérdemled segélyegyesület, ahol sokszor a színész neve elviszi az esetleges jobb, de nonamek elől a díjat. Mindegy.
Sandra Bullock is nyert, ő azért szép ívett futott be Razzieval múlt hét végén. Igazából azt a filmet se láttam, de minden bizonnyal remek lehet, mert ha SB eddig pályáját nézzük, hát sem az Álmomban már láttalak , sem a Beépített szépség 10.-ben bemutatott színészi kelléktár alapján nem járt volna.Persze nem akarok igazságtalan lenni, mert SB nagyon jó arc, amolyen girl next door.
Meglepetés volt (na nem nekem...) h nem az Avatar, hanem a Hurt locker vagyis a Bombák földje nyert, mind legjobb film, mind legjobb rendező kategóriában. Leszögezem, h NEM nézek filmeket az amcsik háborúiról, és az amcsik 3d-s , jaj védjük a földet, de azért ezt a zacskó elemet még eldobom típusú okoskodást sem szeretem.Tehát a két főesélyes, ez és az Avatar nálam kiesett.
Gondolom azért is kapott Kate Bigelow és nem JC, mert furcsa üzenete lenne, ha olyan filemt díjaznának, ahol a tényleges színészi játék, az emberszínész felcserélődik rajzokra. Már eleve furcsa volt, hogy az Up is bekerült a legjobb film közé. Mondjuk az isteni, de úgy vélem, fontos különbséget tenni animáció és tényleges húsvér színészekkel eljátszott filmek között.
A legjobb külföldi film kategóriában nem Michael Haneke nyert, nyilván, miért is. épp csak Arany Pálmát nyert.
Kb. ennyi így egy szuszra, a rucikkal még adós vagyok.

2 komment


2010.03.05. 21:04 csipkerózsa

József Attila és egyebek

Nagyban készülök március 15. megünneplésére. Ugye az ilyesmi a magyar szakosok dolga a tanáriban. Hát persze, kifejezetten élvezem, hogy nulladik órában kell bemennem próbálni, mikor aznap mondjuk fél hétig dolgozom. Mindezt tetézi,ha a szereplők nem jönnek el. Én írtam az előadást, no nem lett egy Dürenmatt-dráma, de egész élhető. Szerettem volna a diákok nyelvén, speciális okoskodó szövegek nélkül felhívni a figyelmüket március tizenötödike jelentőségére. Hogy mindenki tudja, hogy milyen emberek voltak Petőfiék. Csak sikerüljön durva bakik és hibák nélkül.
Ha sikerül, jutalmul elmegyek vásárolni, mert már hetek óta nem áldoztam a hiúságok ezen oltárán, és a déliben a H und M plakát elképesztő felsővel és farmerokkal hiteget  gombokért.

Egy diákomnak József Attilát tanítottam ma, érettségire készülünk. Nagyon szeretem József Attilát, de nagyon sok versét nem értettem, vagyis inkább nem tudtam átérezni régebben. Viszont amint az ember átél tragédiákat és szörnyűségeket azonnal megteremtődik a kapcsolat szöveg, JA szövege és érzései és az egyéni élet között.Egészen máshogy olvasom már a Nagyon fáj vagy a Kései sirató sorait.Ezért nagyon remélem, hogy mikor az osztályaimnak tanítom, sok verset abszolút nem fognak tudni érteni.
József Attiláról egyébként nagyon érdekes dolgokat lehet olvasni Ignotus Pál, a nyugatos Ignotus fiának könyvében, akivel nagyon jó barátok voltak. Pl. arról, h mennyire felkapta mindenki a fejét JA elképesztő tehetségétől, vagy hogy mennyire egyértelmű volt (sztem) h JA minimum bipoláris volt, az elképesztő hangulatváltozásait tekintve.
Gondoljuk el, hogy az első kötete 17 évesen jelent meg, és már abba is Juhász Gyula írta az előszót. Miért? Mert a tehetsége világos volt mint nap. Ilyen az írói tehetség: vagy van vagy nincs. Aztán ha van, akkor jönnek a fokozatok,jó , jobb, mégjobb, zseni (mint azt a magyar irodalmi kánon is mutatja. Vannak az aligás költők Babits, Ady, Kosztolányi , József Attila stb aztán vannak a B-ligások pl Vörösmarty, aztán a cligások pl Tóth Árpád, dliga pl. Vajda és így tovább. Hozzáteszem, hogy nálunk a kánon esztétikai jelleg mentén alakult ki.)
Most ilyen sorokkal?Könnyem csordul attól a zsenialitástól, amit ezek a sorok (és még száz és száz) tükröz. Ember legyen a talpán, aki ilyen költőink után verselésre adja a fejét kis hazánkban.
 "Semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szelíden és nézik, nézik a csillagok."
"Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat. Légy a fűszálon pici él, s nagyobb leszel a világ tengelyénél"
" A szerelembe, mondják, belehal, aki él, de úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér."

Utolsó szó jogán :szeretném felhívni mindenki szíves figyelmét az aktuális Napút folyóirat számára, mert egy tanulmányom olvasható benne.

Folytatom ám a normális posztolást is, csak lenne egy kis időm agyalni, leülni és megírni:))

Szólj hozzá!

Címkék: irodalom gondolatok


2010.03.01. 22:26 csipkerózsa

Kulturálódom

Az elmúlt héten igen hevesen adtam annak, hogy bölcsész mivoltom ne kopjon el a középiskolai padok között. Egyrészt részt vettem a szokásos doktori órámon, másrészt részt vettem a már beharangozott Gólyavári estéken, harmadrészt kiállításon voltam.
A Gólyavári esték nagyon jó volt, mint általában Kulcsár Szabó Ernő tanár úr órái, bár a téma most alig kötődött az irodalomhoz. Mondjuk a tanár úr igencsak tágítja az irodalmi kereteket, neki köszönhető, hogy irodalomtörténti intézetünk már irodalom ÉS KULTÚRAtörténeti intézet. Az előadás a kultúra mibenlétét, eredetét, emberekhez való viszonyát taglalta, számtalan kérdést felvetve és nyitva hagyva. Egy mondat nagyon megragadt bennem: T. S. Elliott szerint a világban csak a kultúráért érdemes élni. Elgondolkodtató állítás. Sajnálom, hogy nem tudom vele megbeszélni, h mit értett ő kultúrán. Majd utánaolvasok, hátha írt is róla.
Nagyon örültem az előadásnak, mert 3 olyan ember is részt vett rajta, akik nagyon közel állnak a szívemhez.
A kiállítás , amelyet megnéztem, az OSZK "Látjátok feleim..." kiállítása a régi magyar nyelvemlékekből. Bárki akarja megnézni, 28-án volt utoljára, így veheti nyakába fél Európát és nézegetheti a Jókai-kódexet itt, a Gyulafehérvári sorokat ott. Tudni kell, hogy ezek a nyelvemlékek nekünk, bnőmmel, nagyon sokat jelentenek, világ életemben imádtam a nyelvtörit, majdnem abból doktoráltam, bnőm pedig nyelvész. Mikor megálltunk a Tihanyi alapítólevél előtt, az eredeti előtt.... Hát az maga a katarzis, ha az az irat mesélni tudna, elmesélhetné több min 800 év történelmét.
Annyira megdöbbentő, hogy ott van egy belátható időn kívüli szöveg és el tudod most is olvasni az anyanyelveden, s mutatja azt a csodálatos állapotot, amiben a magyar nyelv volt, és számbaveheted hogyan változott meg. Vagy ott van az Ómagyar Mária-siralom. Itt egy magyar vers, tökéletes szöveg, tökéletes rímek, vers a legjavából és utána 200 évig semmi vers nem található magyar nyelven.
Micsoda elképesztő dolog lehetett, amikor a kutatóknak feltűnt, h ott egy szöveg , ami elüt a többitől, s milyen jó lenne visszamenni az időben és meglesni, hogy egy teljesen latin nyelvű könyve, ki és miért írt be magyar szöveget.
Vicces dolgokat is olvashatók a sok csodán (és keresztény szövegen) túl, amikor a kódexbe a kódexmásoló a széljegyzetben feljegyezte, h épp fáj a feje vagy hogy az olvasó ne haragudjon az ocsmány írásért.:):)

 

2 komment

Címkék: kultúra irodalom gondolatok


2010.02.24. 23:08 csipkerózsa

Blog(bejegyzés)-ajánló

Ajánló az alábbi bejegyzést publikáló blogot, és természetesen a bejegyzést pláne, mert magam is közreműködtem benne.

http://agyasztaltv.blog.hu/2010/02/24/lakberendezes_ruhatar_alapjan

A feladatom az volt, hogy a kapott enteríőrhöz egy, szerintem passzoló, ruhaösszeállítást tervezzek a lookleten, ami nyilvánvalóan a világ egyik legjobb honlapja.Mikor megláttam a szobát, rögtön  Júlia és a reneszánsz jutott eszembe, ezért igyekeztem egy modernkori Júliát kreálni.

Mindenki döntse el, sikerült e.

3 komment


2010.02.21. 20:03 csipkerózsa

Kollaboráns H & M

Kedvenc üzleteim közé tartozik a H & M, ez persze főként teoretikusan értendő, mert nagyon ritkán kap el olyan mértékű gépszíj, hogy egyszerre ekkora összegeket ruhadarabokra költsek. Az üzletlánc híres arról, hogy "elérhetővé" teszi híres, A-listás divattervezők kreációit a közemberek számára. Az idézőjel oka, hogy véleményem szerint, még így is igen szűk réteg fog 10 ezret adni egy dizajner bugyiért. Persze lehet, hogy csak én vagyok efféle szűkmarkú. Persze várom az idilli világot, amikor a bőség és a dizájnerek kosarából mindenki egyaránt vehet.
Attól függetlenül, hogy nem vagyok a vevőközönség keménymagja, még nagyon szeretem az egyes dizájnerruhákat a H&M kínálatából.
Comme Des Garcons pöttyös, bohó stílusa tőlem elég távol áll.

Viszont Karl Lagerfeld önarcképes pólója nagyon ott van , de persze ember legyen a talpán, aki talál olyan H&M-et ahol tényleg megtalálhatók (és megnézhetők, megfogdoshatók, majd könnyes szemmel otthagyhatók) ezek a speciális darabok.

A Jimmy Choo cipők nagyon tetszettek, de az én lábam különleges eset, így nem fájt a szívem, hogy lemondjak róluk, viszont a ruhák nagyon csajosak lettek, volt egy pár, amit szívesen elviseltem volna, bár sanszos, hogy a diákjaim körében is népszerű lett volna, és ez visszatartó erő.

 Sonia Rykiel  fehérneműinek koncepcióját nem teljesen értem, mert a mellbimbó részre varrt rózsabimbó igen kérdésessé teszi a további felsőruházat viselésének lehetőségeit. Viszont ez a kis masnis rajta van a "Halálom előtt birtokolni szeretném" listán, elképesztően bájos.

Az abszolút kedvencem, az über alles Matthew Williamson kollekciója volt, a hiánya miatt ma is elmorzsolok pár könnycseppet. Az a kék nadrág-blézer tökéletesen illik, ahhoz ahogy elképzelem magamat mint Iggy Pop:), ezek a színek és pávatollak szintén to die for.

Szólj hozzá!

Címkék: divat


2010.02.20. 23:02 csipkerózsa

Kedvenc Könyveim I.--Henry James: A csavar fordul egyet

Igazából van körülbelül 30 olyan könyv, amiért, ha semmi egyebet nem is tanultam volna az egyetemen, már megérte volna. Ez az egyik közülük.
HJ amerikai születésű, de mivel élete jelentős részét Brithonban élte le,s ez a stílusán is visszaköszön, inkább angol.Úgy hiszem igen csak méltatlanul kevés szó esik róla, pedig ez a könyve (is) zseniális.Olyan típusú , én ezeket csak éjszakás könyveknek hívom, amiket úgyse tud az ember letenni (Mondjuk nekem megvan az a rossz szokásom h semmit se szinte, amíg ki nincs olvasva).
A regény tulajdonképpen történet a történetben, mert egy baráti beszélgetés keretein belül hangzik el. A lényege röviden: egy nevelő érkezik egy angol vidéki házba. Elég furcsa már az indulás is, mert a férfi, aki felkéri, hogy vigyázzon két kisgyerekre , megkéri, hogy őt ne keresse a gyerekek ügyeivel (se).Indokot nem ad. Mikor megérkezik, megtudja, h a fiút kirúgták az iskolából, mert 'bad' volt, (ami érdekes módon később 'evil're vált.)Roppant mód szereti a gyerekeket, egész jóba lesz a házvezetőnővel is, igazából semmi probléma nincs a kirúgást leszámítva. Mégis eléri a szerző, hogy olyan nyomasztó a légkör. Pedig nem tudjuk, hogy miért. Aztán egy nap séta közben a nevelőkisasszonynak a birtok egyik toronyépületében feltűnik egy alak, aki őket nézi onnan. Azt gondolja, hogy valaki a birtokról, bár furcsállja az esetet. Elmeséli a történteket a házvezetőnőnek, aki a paraméterek alapján beazonosítja: Quint az, a komornyik.... Aki már jó ideje halott.
Aki azt gondolná ezek alapján, hogy sablonos kísértethistória veszi kezdetét, az téved, mert valóban kísérteteink vannak, de a történet mondanivalója sokkal izgalmasabb, rejtélyesebb és sokrétűbb, mint gondolnánk.
Ezt a regényt mindig felteszem a diákjaim számára minden évben leadott ajánlott olvasmányok listára. (Minden félévben kell belőle egy könyvet választani és élménynaplót írni)A történet mindig nagyon népszerű, a tartalma, és a tanárnő szemmel látható lelkesedése miatt is:). Ami viszont kritika szokott lenni a 15-17 éves korosztálytól, hogy a regény, mint ahogy a 19. század végi-20. századi regények java része, nem kínál egyértelmű megoldást, nem varrja el a szálakat, mint mondjuk a jó öreg Jókai. Itt az író szeretné bevonni az olvasót a mű egészébe, hogy az olvasó maga egészítse ki, olvasás közben, az olvasás által a történetet.Ergo gondolkodást kíván, és ez nem mindig népszerű:)

5 komment

Címkék: irodalom kedvenckönyveim


2010.02.16. 21:21 csipkerózsa

Little Miss Shy

Az elmúlt időszakban kaptam pár direkt bókot. S utána és közben is tűnödtem valamin. Miért van az, h amint bók ér, az azonnal iszonyatosan zavarba hoz, amit beszéléssel meg ilyesmivel próbálok leplezni. Így elvesztem a lehetőséget, hogy egy pillanatig fürdőzhessek a jóban. Mi az ok, amiért nem tudjuk megfelelően kezelni, ha dicsérnek?Bátran a másik szemébe nézve azt mondani, hogy KÖSZÖNÖM. Ehelyett jön az ehehe, brühühüjujujuj, ugyanmár és társai. Egyből hárítok, és védekező állásba vonulok, vagy , és ez még a legjobb eset, poénnal ütöm el a dolgot. Talán félünk/félek, hogy a másik esetleg csak átver, és azonnal visszavonja és én ott maradok a kimúlt bók hamis dicsfényével? Vagy nem hiszem, nem tudom elhinni, h tényleg őszintén így gondolja?
Ez ilyen természetes reflex azoknál, akiknél az önbizalom nem teng túl egy egészségtelen szintet. Vagy udvarias belső indíttatás, h nehogy önteltnek lássanak?
Nem tudom, de utána mindig annyira bánom, hogy nem ragadtam meg azt a rövid pillanatot, hogy kaptam egy jó szót.


 

2 komment


2010.02.16. 19:36 csipkerózsa

Programajánló

Nem szokásom, de mindkettő olyan, hogy muszáj, személyes kötődés miatt is. Persze a kettő program egy időben van, ami jellemző.

1. Az ELTE újraindította a nagy hagyományokkal rendelkező Gólyavári esték c. előadássorozatát. Én a február 24-én esedékes előadást ajánlom. Kulcsár Szabó Ernő tanár úr tartja, az előadás címe: Kultúra és tudománya.
Helyszín: ELTE Gólyavár, febr. 24. 18 óra

2. Az ELTE Konfuciusz Intézete idén is nagyszerű műsorral ünnepli a kínai Holdújév beköszöntét. Mivel már részt vettem ezen, biztosíthatok mindenkt , h remek élmény van kilátásban.
Helyszín:ELTE ÁJK díszterem, febr. 24. 18 óra

Szólj hozzá!


2010.02.15. 18:53 csipkerózsa

Victoria Beckham Collection Autumn/Winter 2010

Kedvenc, mindig a nyelvemre jövő, britem előrukkolt újabb kollekciójával. Már sokszor szót ejtettem, megfelelő kritikai szemlélettel, a korábbi tervezéseiről, s meg kell jegyezzem, felvéve az objektívitás szemüvegét, h ez a nő fejlődőképes. Vagy legalábbis a team, ami a neve alatt dolgozik.
Saját elmondása szerint sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett, h játsszon az anyagok stílusával és esésével, és ez sikerüt is. Végre nem érződik minden ruhadarabról, hogy mi volt az az A-listás minta, amit lekoppintott. VB a New York Fashion Weeken tegnap mutatta be, és maga narrálta az új adag ruhát. Az új kollekcióban VB-t a Dick Tracy világa inspirálta, előszeretettel alkalmazta a sötét és a lágy, világos színek ellentétét, amelyet a feminim és a maszkulin vonal játéka is kiegészített.
Összeségében nagyon tetszik, kedvencem a szürke-vajszínű, feketeöves maxiruha. Erőlködés nélküli, könnyed, és kivételesen láthatóan jó alakformázó, nem kell -XXXS-nek lenni hozzá.
Szívfájdalmam, h még mindig nincs nadrágos szett, ami egy kis feszességet hozna a kollekcióba. Végre újabb fazonok, nem csak ceruzaszoknyás sziluette ruhák, és több szín,végre.
Mrs. Beckham azt is elárulta, ha a legutolsó képen látható ruhát fogja viselni az idei Oscaron, mondjuk remélem nem ebben a színben.

Szólj hozzá!


2010.02.14. 20:11 csipkerózsa

Cool London vs. Chic Paris

A két náció stílusa között mindig is szignifikáns különbségek voltak. Mindenki maga döntheti el, hogy a cool brit sikk vagy a csábos francia stílus bűvkörének enged. Magam úgy vélem mindkettőnek megvan a maga helye és mindkettő abszolút követendő.Lenyűgöz a brit lazaság ás kísérletező kedv, de imádom a franciák buja feszességét is.

1. Get the London look

Matt ajkak, hangsúlyos szem

trench, laza, kötetlen stílus.
Személyes kedvencem a Burberry 2010 tavaszi kollekciója, észbontó.


2. Team France
Vörös ajkak,tökéletes frizura

nőies, lágy vonalak
Személyes kedvencem az örök Lanvin.

1 komment

Címkék: divat


2010.02.13. 15:01 csipkerózsa

Mindennapi filmünk:Wolfman-Farkasember

Nos, amint beköszöntött a film,már rohantam is megnézni. Ez csak természetes. Amint egyik legjobb barátnőm (és filmnézőtársam) is mondta, mikor megtudta, hogy a filmben Benicio Del Toro játszik: "Oh, hát ő nagy szerelem volt"
Bizony, nagy flörtöm volt, ma is az, de ez nyilván ki is derült a korábbi bejegyzésekből.

Szóval: Hát a mai napig irgalmatlanul szép ember.Egyik pillanatban eljátsza, h egy gyámolításra váró kisgyerek, másszor tetterős férfi. Ahogy Sean Penn is fogalmazott, kevés olyan színész van, aki ennyire erős lenne a vásznon.Azért is vállalta ezt a filmet, ami azért távol áll tőle, mert nem egy Blockbuster-színész, mert az első farkasemberfilm alapvetően befolyásolta a színészmesterség felé. Nagyon jól hozza a szerepét, bár színészi bravúrt úgy hiszem, ez a film nem igényel.
Emily Blunt jó díszlet, a pofija, karaktere jól illik ebbe a holdfényes, ködös brit közegbe. De hát azárt színészileg nem egy Simone Signoret. Megjegyzendő, hogy a kis hölgy csupán 26 éves és egy nappal se néz ki többnek 40-nél.
Anthony Hopkins ezen szerepe emlékeztet Hannibal Lecterre, mert itt se lehet teljesen eldönteni, hogy most ő az abszolút gonosz, vagy csak vannak rossz tulajdonságai, és megbúvik közöttük jó is.
Amerikai horror létére, elég naturálisra sikerült, tehát nem törölgették a farkasember száját, hogy ne legyen annyira véres.
Maga a story nem egy észvesztő, de ne is ezt várjuk tőle. Látványos, izgalmas, többször ijesztő, nagyon jó hangulatú film. Mondjuk a farkasember mint olyan, számomra nem egy nagy látvány, de nincs összehasonlítási alapom, nem vagyok otthon ilyen típusú filmekben. Ami kifejezetten tetszik, hogy sok ponton nem azt hozza, amit egy ámerikái, hálivúdi produkciótól várunk.És ez abszolút bók:)
És van olyan része, ami kifejezetten nem tetszett, de ezt nem fejtem ki, mert még megbélyegeznek:)

2 komment

Címkék: film


2010.02.11. 16:40 csipkerózsa

Alexander McQueen halott

Most nézem a People Magazin twitterén, h állítólag holtan találták Alexander McQueent. Egyelőre a Cnn nem ír róla.

Hát csak nem igaz.....

UPDATE:CNN Breaking News: AMcQueen szóvívője közölte: Alexander McQueen meghalt.

UPDATE 2: Öngyilkos lett, otthon felakasztotta magát......

Szerettem mert,
színes volt és felszabadult

Nagyon brit

Mégis merész.

Szólj hozzá!


2010.02.10. 19:17 csipkerózsa

Gondolatok a félhomályban

Elnézést a lassú frissítésért, de állandóan dolgoznom kell.Hiába ilyen az, ha az ember négyfrontos háborút vív.

Egy ismerősöm (persze férfi az illető) szerint mindig egy dologra kell koncentrálni, és ha az kész, menni tovább. Én abszolút nem így gondolom. Vagy, inkább, nálam sose ez volt a gyakorlat. Szerintem nagy kiváltság, ha valakinek úgy alakul az élete, hogy egyszerre csak egy dologgal kell foglalkoznia. Jó, anno egyetemista koromban én is csak az egyetemmel foglalkoztam, de még akkor is száz meg száz tanegység (és regény...) járt egyszerre az agyamban. Mostani életemet tekintve sokszor érzem úgy, hogy nagyon sok,amit vállalok, de az elfoglaltság megmenti az embert az életéről való gondolkodás kegyetlenségétől, emellett a legtöbbjét nem is hagyhatnám abba. Ahol mégis engedhetnék némi szünetet, akkor is 1. én NEM hagyok félbe dolgokat, amiket elkezdtem. 2. ha félbe is hagynám, akkor is ott lebegne a fejem felett, mint Damoklész kardja, is ismerem magamat annyira, hogy tudjam, hogy azt úgyse tudnám elviselni, mert az a dolog nincs elintézve.

Így eshet meg, hogy még a szabadnapomon is fél hatig ténykedek. De ahogy a klasszikus mondja "Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál."
Na hogy miben, azt mondjuk nem tudom.....

Szólj hozzá!

Címkék: gondolatok


2010.02.05. 19:50 csipkerózsa

Benicio through the years

Jól felpiszkáltam magam szépséges Benicióm visszatérésével.:) Az alábbiakban nézzünk pár jelentősebb állomást ennek a szép embernek a külalakjából:D

Hozzáteszem perverzióm csúcsa Dr. Gonzó: the doctor is in!

Segítség elraboltam magam
 

Frankie Four Finger a Blöffből

Dr Gonzó: Szippantááás, szippantás méééélyreeee

Javier Rodriguez Rodriguez , Traffic, ahogy felszedi a csávót a bárban, az a csúcsjelenet.

 

Oscar-díjas

21 Gramm

Che Guevara (nem, nem Eddie Merks...)

Cannes Arany Pálmásként

 

5 komment

Címkék: film


2010.02.02. 20:24 csipkerózsa

OSCAR 2010

Megint jön majd az idei Oscar. Évekig néztem, aztán az utóbbi két évben nem, mert nem volt miért. Idén megnézem, már csak Alec Baldwin és Steve Martin miatt. Mindkettőt imádom, mindkettő humora remek, remélem szénnészivatják majd a sok bugrist, mint anno Stewart.

A jelöléseket tekintve, hát persze megint vannak a szokásos Joker-nevek, Klúni, meg Morgan Freeman, Meryl Streep, meg ezek,akik kettőt tüsszentenek és máris jelöltek.Az AVATAR mániáról ne is beszéljek.... Most komolyan, ugyan már.....

Ami miatt számomra érdekes lesz és várom, a műsorvezető duón kívül:

- Becstelen Brigantik 8 jelölése, s mivel ez egy tényleg jó,perfekt film, mint már  erre utaltam többször, nyilván nem sokat fog nyerni.

-Christophe "Istenkirály" Waltz legjobb mellékszereplő jelölése. A filmtörténet egyik legbrilliánsabb, legintelligensebb karaktere. Hát persze h Közép-Európainak kell lenni ehhez. Nem tudom mik az esélyei, a Golden Globet és a SAG-ot megnyerte. De ne feledjük, h azok osztják az Oscart, akik kettőt adtak Hillary Swanknek, EGYETLEN egyet Al Pacinonak (NEM nyert a Keresztapáért...), és nem adtak a filmtörténet valaha volt legjobb alakításáért : Ralph Fiennesnak, Amon Goeth szerepéért a Schindler Listájában . (Lehet küldeni kellett volna egy levelet az akadémia tagjainaik és tisztázni, h ő amúgy nem igazi náci ám. Nem. Ő csak eljátszotta.)

-Jeff Bridges Oscar jelölése a Crazy Heartért. Nagy flörtöm Töki, már régóta, különös tekintettel természetesen a Nagy Lebowskira és egyik kedvenc romantikus történetemre a Tükröm, tükrömre. Jaj, azt de imádom.

-Legjobb külföldi film: remélhetőleg a cannes-i fődíjas Michael Haneke nyer a The white ribbonja. MH különösen kedves a szívemnek, mert egyik kedvenc filmemet a Cachet is ő jegyzi. Hát ugye, ha már magyar film nincsen.

-meg hát az emberi tényező. Tudom, nevetségesen hathat, de jó látni,amikor vágók, meg kis díszlettervező nyernek, és látszik az őszinte öröm. Azt hiszem ez a fő oka, h szeretem nézni ezeket a díjátadókat. Na meg persze a ruhák is:))

3 komment

Címkék: film oscar gondolatok


2010.01.31. 18:27 csipkerózsa

Vágyaim netovábbja 1.--A legendás Trib Two

Reménytelen szerelem szövődött köztem és e között a szépséges Yves Saint Laurent cipő között. Borzasztóan tetszik. És látszik rajta, h kényelmes. Jó kényelmesebb, mint más tűsarkúak. Vagy mint ez a förmedvény Alexander McQueen-től.

 Vissza a szépséghez:
Látható, hogy elég magas az orr-része a varrás miatt, így a lábujjak kényelmesen elférnek.Minden göncömhöz menne:D Ezért ha e sorokat olvassa valami mecénás, akinek van fölös kb 200 ezre, hogy támogassa vele a fiatal értelmiséget, akkor állok elébe. Sőt bármelyik diákom, ismerősöm meglephet vele. Ha azt hisz bárki, hogy engem ilyen földi hívsággal meg lehet vesztegetni, akkor azt NAGYON JÓL HISZI:)
 

Íme Ő:

Szólj hozzá!

Címkék: divat vágyaimnetovábbja


2010.01.30. 22:02 csipkerózsa

Érted szól

Sok olyan könyv van, még a kötelező olvasmányok között is, ami tele van bölcs mondásokkal. Én ezt úgy szoktam mondani a diákjaimnak, hogy ezek tetoválásra való mondatok. Régen mindig arról ábrándoztam, hogy Az ember tragédiájából készítettek egy tetoválást "Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál." (Ez is nagyon illene hozzám, de jelenleg inkább a Bánk bán "Nincs a teremtésben vesztes, csak én"-t érzem közelebb...)
Persze aztán rájöttem, hogy én nem vagyok megfelelő sem a tetoválásra, érdekesen festenék a katedrán, másrészt meg, mivel bágyadt szerelemmel csüngök az irodalom ajkán, ilyen alapon Kosztolányi vagy József Attila egész művészetét is magamra varrathatnám.("Ép emberek,bukjatok, összetörjetek,s motyogjátok neki: Nagyon fáj!")Kosztolányi az Édes Anna egyik legfontosabb jelenetében elhangzó gondolata egy egész hátat kívánna:
"Az emberiség holt fogalom. (...) minden szélhámos az emberiséget szereti. Aki önző, aki a testvérének se ad egy falat kenyeret, aki alattomos, annak az emberiség az ideálja. Embereket akasztanak és gyilkolnak, de szeretik az emberiséget. Bepiszkolják családi szentélyeiket, kirúgják feleségeiket, nem törődnek apjukkal, anyjukkal, gyermekeikkel, de szeretik az emberiséget. Nincs is ennél kényelmesebb valami. Végre semmire se kötelez. Soha senki se jön elém, aki úgy mutatkozik be, hogy én az emberiség vagyok. Az emberiség nem kér enni, ruhát se kér, hanem tisztes távolban marad, a háttérben, dicsfénnyel fennkölt homlokán. Csak Péter és Pál van. Emberek vannak. Nincs emberiség."


Persze nem csak bús mondások méltók erre, pl. , hogy más művészeti ágba térjek át, Woody Allen filmjei és karakterei számtalan okosságot adtak a világnak, amelyek méltók arra hogy örökké fennmaradjanak, s ezek nem nélkülözik a WA-re jellemző szarkasztikus humort."Én a világot két részre osztom: rettenetesre és kibírhatatlanra." vagy "NEKED ateista vagyok, de Istennek kitartó ellenzék" és még sorolhatnám.

Most mégis egyet szeretnék ideírni, mert jelenleg ezzel tudok a legjobban azonosulni, s ez egybecseng Kosztolányi véleményével is:


"Senki sem különálló sziget.Minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel.Ezért hát soha ne kérdezd, kiért szól a harang: érted szól."

Szólj hozzá!

Címkék: irodalom gondolatok


2010.01.28. 16:51 csipkerózsa

Benicio is back

Hát az én egyik legelső, legstabilabb szépséges kedvencem, Benicio Del Toro visszatért legjobb formájához.Mindig is jó színész volt, tehát ez nem változott, csak most épp, bár őt ismerve időlegesen,visszatért a macsó, ápolt énjéhez. Új szerepe, a Wolfman, kívánja ezt tőle. Most szakított a Félelem és reszketés disznajával (ami minden fölös kiló ellenére roppant vonzó a számomra) vagy a Che szakállas hobójával (ami már kevésbé) Újra jólfésült, izmos, férfias és egészséges barna hajú lett.

Magát a filmet már alig győzöm kivárni.Antony Hopkins és Emily Blunt lesznek a partnerei, aki elárult annyit, h mikor megnézte a kész filmet többször maga alá csinált félelmében.A hangulat a régi Dracula-filmet és az Álmosvölgy legendáját ötvözi.

Éljenéljenéljen

Kiemelném Emily Blunt elképesztően szofisztikált külsőjét,Stella McCartney ruhában.

3 komment


2010.01.24. 14:44 csipkerózsa

Screen Actors Guild Award 2010 Top 5--Ruhák

Időközben megesett a SAGAward díjátadója is. Itt valahogy jobban sikerültek a ruhák, a Globe-on ilyen sokat markol keveset fog érzésem volt. Itt is kiválasztottam 5 ruhát, ami a legjobban tetszik. Nota Bene: az első helyezett:)) Hozzáteszem, és ez a GG top 5-re is igaz, hogy én elég finnyás vagyok, nem szeretem a "pusztán csak szép", egy kaptafára készült ruhákat.

5.Eltekintve a botrányosan csúf sminktől, ez a púderes Monique Lhuillier ruha azért nem csúnya darab. Drew Barrymoren nem is mutat rosszul, de hát ha eljutunk a fejéig, máris omlik az összhatás.

4.Anna Paquin Alexander McQueen koktélruhát választott. Nem mondom, h illik egy díjátadóhoz, de maga a ruha isteni.

3.Mery Streepet nem szívesen dicsérem ugyan, de kétségtelen, hogy ez a Balenciaga remekül áll neki. Emlékztet a best of ever ruhára, Maggie Gyllenhall által tavaly viselt Lanvinra.

2.Sandra Bullock lélegzetállítan szofisztikált ebben a pompás Alexander McQueen estélyiben.

1.Már megint. Az én Diane-em nem tud hibázni. Lenyűgöző Jason Wu kreáció.

2 komment

Címkék: divat


2010.01.23. 13:38 csipkerózsa

Golden Globe 2010 top 5-- Ruhák

Voltak szép ruhák, de volt egy két rémes csalódás (pl a csodálatos Melanie Laurent igen halovány volt, pedig tényleges szépségben minden hálivúdi műnőt ver, vagy Nicole Kidman mellbimbói, Zoe Saldana szó szerint rongya) De azért kiválasztottam a nekem legjobban tetsző 5 ruhát. Mondjuk elájulva egyiktől sem voltam.

5. Cameron Diaz Alexaner McQueenban

4. Marion Cotillard Diorban, természetesen

3.Anna Paquin Stella McCartneyban

2.Maggie Gyllenhall RM by Roland Mouretben

1. Diane Krüger Christian Lacroixban

Szólj hozzá!

Címkék: divat


2010.01.16. 20:53 csipkerózsa

Depeche Mode videos

Nyilvánvaló talán, hogy a Depeche Mode a kedvenc zenekarom. Mondhatni az anyatejből szívtam, mivel 10 évvel idősebb bátyám a Depeche Mode-generáció tagja, így már kicsi koromban a Behind the wheelre ráztam magam a kiságyban. Ahogy öregszem valóban változik a DM-hozzáállásom, ahogy tesóm is megjósolta. Ahogy egyre jobban megnyomorít az élet,egyre jobban szeretem a lassú számaikat ,míg mondjuk 5 éve simán verte a Policy of Truth az Only when i loose myselfet. Jelenleg a kedvenc Depeche Mode nótám a Love Thieves az Ultráról, a In Sympathy a Sounds of the Universe-ről , és az állandó, a konstans kedvenc a John, the revelator a Playing the Angelről. Ez a kedvencség nem azt jelenti, h ezeket jobban szeretem , mint a többit (mert mindet egyformán imádom), csak ezeket jelenleg a legtöbbet hallgatom.
Most regélhetnék itt oldalakat, hogy miért a legjobb zenekar, hogy mennyire tökéletes zeneileg, hogy a szövegeik mennyire erőteljesek és sokatmondóak, de ezt úgyis mindenki tudja. Inkább vessünk egy pillantást arra, hogy művészetük nem ér véget a zenénél, a klippek is szót érdemelnek. A DM  klippjeivel is ugyanazt a művészetet közvetíti, amit dalaival, szövegeivel, hangzásával: elgondolkodtató, megosztó, intelligens.
Just cant get enough 1981

 

Everything counts 1983

 

People Are People 1984

 

Question of Time 1986

 

Strangelove 1987

 

Never let me down again 1987

 

Behind the Wheel 1988

 

Personal Jesus 1989

 

Enjoy the Silence 1990

 

Policy of Truth 1990

 

I feel You 1993

 

Walking in my shoes 1993

 

Its no good 1997

 

Useless 1997

 

Dream On 2001

 

Suffer Well 2006

 

Wrong 2009

 

Peace 2009

 

Szólj hozzá!

Címkék: depechemode


2010.01.11. 21:43 csipkerózsa

Dita Von Teese wears fashion or Fashion wears Dita Von Teese?

Nem szeretek dicsérni tudvalevő, különösen nőket, mert irigy vagyok végtelenül. De ha egy szemernyi objektivitást erőltetek magamra, akkor be kell valljam, hogy Dita Von Teese, (aki számomra teljesen érdektelen dolgot űz, burleszkművész, de itt ne a filmes berkekben ismert burleszkre gondoljunk, hanem ilyen ruhátlanul művészien mozgó cuccra, ami számomra homályos, de úgy érzem, nem is fogok benne mélyen elmélyedni. tényleg ikonikus. Szóval DVT-zen még egy zsák is jól állna. Egyszerűen tényleg tökéletes  megjelenése. Ok, van egy dollhouse jellege, és a körmei kifejezetten ijesztőek, (és mivel még személyesen nem találkoztunk lehet, h számítógéppel generált, csakúgy, mint Ryan Reynolds hasfala, mert olyan igazából nincs:) de hogy viseli a ruhákat, akármennyire merészek és vadak, és nem hagyja, hogy akár egy pillanatig is a ruha hordja őt, az fix.
És annyira jóképű, jóval fiatalabb (jóval gazdagabb) francia nemes a pasija. Undorító.:)
Diorban

 

Dolce-ban (imádom ezt a ruhát, észbontó. Ezekhez tényleg kell egy egyéniség. Most képzeljük el Jennifer Anistont benne. Bizarr:)

 

A mesterrel, Roland "Isten" Mouretvel. Dita szerint a Galaxy-ruha megváltoztatta az életét. Hát az enyémet meg Mouret változtathatná.


 

Szólj hozzá!


2010.01.08. 13:33 csipkerózsa

Awaiting movies in 2010

Akad pár film, amit több-kevesebb érdeklődéssel várok.

Jelenlegi alacsony fekvésű hangulatomnak minden bizonnyal jót tennének a könnyed vígjátékok.Első körben megpróbálkoztam az Egyszerűen bonyolult c. Meryl Streep , Alec Balwin filmmel. Alec Baldwin még mindig istenkirály, de annyira felhergeltem magam a film amcsi gagyiságaim, meg az állandó baromságokon való picsogáson. Ezeknek az amcsiknak TÉNYLEG fogalmunk nincs az életről. Komolyan, nem volt olyan képkocka , ahol MS ne valami elképesztő baromságon agyalt volna merengve, picsogva. És persze hát a nagy amerikai problémák: ki kell bővíteni a házam, mert már nem elég a 8 hektár, jaj, h nincs egy tervező, aki megérti az igényeimet.Na meg hogy ötven feletti nők, vinnyogva összejönnek és egymás szexuális életéről beszélnek bakfislányokat megszégyenítő módon, az meg több, mint életszerűtlen. Én  és a bnőim ezt a szintet már 14 évesen meghaladtuk.
Na szóval nem vált be a film.És hogy ezért a totál túljátszott, elmaníroskodott filmért még Golden Globera is jelölték...
Jó LENNE Sarah Jessica Parker új filmje, a Did You hear about the Morgans? , de hát Hugh Grant játszik benne, és hát főszerepben pláne nagyon nehezen viselem HG nyápicságát. Tipikus angol, többszázéves gyarmati múlton érlelt, a tényleges cselekvéstől, munkától elszokott szerencsétlen ,ehetetlen angol koszton eligénytelenedett angol, aki cigizik a pamlagon és megjegyzéseket tesz hogy : "People are so banal". Szóval ezt a fajta angol férfitípust ki nem állhatom. Viszon SJP meg mindig jókedvre derít. Úgyhogy nem tudom.
A Nine is érdekelne, mert Daniel Day Lewis és Marion Cottilard munkásságát kiemelt figyelemmel szemlélem, de 1. utálom a musicaleket, 2. utálom Nicole "adnékpuszitdenemtudok" Kidmant, 3. utálom Fergiet, 4. Judy Dench látásától kiver a víz és még sorolhatnám.
Van egy amcsi film, de bődületes baromság a téma, ilyen két világ közötti lelkekről, viszont Michael Imperioli is játszik benne, őt meg tudjuk,  h betegesen imádom, gyengébbek kedvéért, ugye ő jászta Chris Moltisanti szerepét a Maffiózókban. A címe Lovely Bones.
Eszem vesztem, annyira várom már a Tim Burton-féle  Alíz Csodaországban, ugye fanatikus Alice-rajongóként. És hát Johnny Depp és Burton látványvilága csakis jó lehet. Bár kicsit fáj minden Burton-filmben a bántóan csúf (jó, azért tehetséges is) Helena Bohnam Cartert látni, de hát megértem, h ő az asszonypajtás. Megemlítendő, hogy Matt Lucas, kedvenc Little Britainem is szerepel benne, duplán:)
Ugye, ne feledjük a Szex és New York 2.-t majd valamikor nyáron vagy tavasszal. Hát kíváncsi leszek tényleg, hogy milyen történetet kreálnak. Érdeklődéssel várom ,  milyennek sikerül a Szuper csapat (The A-team) filmváltozata. Az eredeti sorozat George Pepparddostul (nb: Álom luxuskivitelben)Mr. T-stül  nagy-nagy kedvencem volt. A filmben Liam Neeson lesz a csapatfőnök, hát we will see.
Terry Gilliam filmje, a híres The Imaginarium of Doctor Parnassus is reklámozódott már a moziban az Egyszerűen bonyolult előtt, ugye ez az uccsó filmje Heath Ledgernek .Na hát ez önmagában számomra az égegyadta világon semmit sem jelent , viszont Terry Gilliamet és a filmjeit nagyon kedvelem, mert amúgy is python, és a pythonok tökéletesek. Mondjuk utolsó filmje a Tideland, több volt , mint megerőltető és zavarbaejtő. Viszont on the other hand ott van a Félelem és reszketés, amiért meg kezem-lábam törném. Csak valahogy HL annyira nem tud lázba hozni. Na majd meglátom mire lesz érkezésem. Ahogy ismerem magamat az itthoni díványon kötök ki a biztos Keresztapát vagy a Becstelen Brygantikat nézve.




 


 

2 komment

Címkék: film gondolatok


2010.01.02. 23:49 csipkerózsa

Költészet

A költészet gyógyír, vagy ha sebeket nem is gyógyít, elönti az ember szívét valami egészen különleges érzéssel, amit nem lehet megfogalmazni, legfeljebb a költők tudnak róla verset írni.Legalább amíg olvassa az ember, azt hiheti, hogy az élet mégis kínál valamit számunkra.
Csak egy-kettő új csoda, ami most fedeztem fel.


Faludy György:Tanuld meg ezt a versemet!

Tanuld meg ezt a versemet,
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tied, kölcsönveszik,

a közkönyvtárban elveszik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik, elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad

vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég –

és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.

 
Tanuld meg ezt a versemet,
mert nemsokára könyv se lesz,

költő se lesz és rím se lesz,
és autódhoz benzin se lesz,
és rum se, hogy leidd magad,
mivel a boltos ki se nyit,
s kivághatod a pénzedet,
mert közeleg a pillanat,

mikor képernyőd kép helyett
halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett

viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet.
 
Tanuld meg ezt a versemet,

s mondd el, mikor kiöntenek
a lúgtól poshadt tengerek,
s az ipar hányadéka már

beborít minden talpalat
földet, akár a csiganyál,
ha megölték a tavakat,
s mankóval jön a pusztulás,
ha fáján rohad a levél,
a forrás dögvészt gurguláz

s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkot felteszed,
elmondhatod e versemet.

 
Tanuld meg ezt a versemet,
hogy elkísérjelek. Lehet,

s túléled még az ezredet,
s pár kurta évre kiderül,
mert a bacillusok dühödt

revánsa mégse sikerül,
s a technológia mohó
hadosztályai több erőt
mozgatnak, mint a földgolyó –
memóriádból szedd elő

s dúdold el még egyszer velem
e sorokat: mert hova lett
a szépség és a szerelem?
 

Tanuld meg ezt a versemet,
hadd kísérlek, ha nem leszek,

mikor nyűgödre van a ház,
hol laksz, mert nincs se víz, se gáz,
s elindulsz, hogy odút keress,
rügyet, magot, barkát ehess,

vizet találj, bunkót szerezz,
s ha nincs szabad föld, elvegyed,
az embert leöld s megegyed –

hadd bandukoljak ott veled,
romok alatt, romok felett,
és súgjam néked: tetszhalott,

hová mégy? Lelked elfagyott,
mihelyst a várost elhagyod.
Tanuld meg ezt a versemet.

 
Az is lehet, hogy odafenn
már nincs világ, s te odalenn

a bunker mélyén kérdezed:
hány nap még, míg a mérgezett
levegő az ólomlapon
meg a betonon áthatol?
s mire való volt és mit ért
az ember, ha ily véget ért?

Hogyan küldjek néked vigaszt,
ha nincs vigasz, amely igaz?
Valljam meg, hogy mindig reád

gondoltam sok-sok éven át,
napfényen át és éjen át,
s bár rég meghaltam, most is rád
néz két szomorú, vén szemem?
Mi mást izenhetek neked?

Felejtsd el ezt a versemet.

 

Kányádi Sándor: Két nyárfa

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te:
só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajszomon,
könny vagyok a két szemedben.

Köt a vére, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szelőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

Nagyon ismert vers a következő, de talán a végéhez nem mindenki jut el. Engem teljesen elbűvöl, h Petőfi abban a rendkívül rövid és eseményekkel teli életében, azzal a láng lelkével, micsoda elképesztő gyönyörűségeket tudott alkotni. Amellett igazi példakép, amit nem győzök elmondani minden alkalommal a diákjaimnak.Petőfi olyan ember, aki hitt valamiben, azért tett, és azért az életét adta. Hányan vállalnánk ugyanezt?

Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma

Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.

Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.

De a kocsma bezzeg hangos!
Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjogatnak,
Szinte reng belé az ablak.

„Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifju babám!

Húzd rá cigány, huzzad jobban,
Táncolni való kedvem van,
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!”

Bekopognak az ablakon:
„Ne zugjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, alunni vágy.”

„Ördög bújjék az uradba,
Te pedig menj a pokolba!...
Húzd rá, cigány, csak azért is,
Ha mindjárt az ingemért is!”

Megint jõnek, kopogtatnak:
„Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édesanyám beteg.”

Feleletet egyik sem ad,
Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének
S hazamennek a legények.

Van még egy, ez is régi, mindenki által ismert. De szeretném mégegyszer felhívni a figyelmet, arra az elképesztő,egyszerű gyönyörűségre, ami ezekből a sorokból árad: "A villamos is aluszik,- s mig szendereg a robogás -álmában csönget egy picit".

Ennyi év után se tudom megállni, h ne könnyezzem meg ezt a csodát.

József Attila:Altató

Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.

Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés -
aludj el szépen, kis Balázs.

A villamos is aluszik,
- s mig szendereg a robogás -
álmában csönget egy picit -
aludj el szépen, kis Balázs.

Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább -
aludj el szépen, kis Balázs.

Szundít a lapda, meg a sip,
az erdõ, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik -
aludj el szépen, kis Balázs.

A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed, -
aludj el szépen, kis Balázs.

Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelõ juhász!
Látod, elalszik anyuka. -
Aludj el szépen, kis Balázs.




3 komment

Címkék: vers irodalom


2009.12.27. 19:12 csipkerózsa

empty space

Tényleg folytatni fogom majd a blogot. Nem fejeztem be. De most még nem tudom folytatni. Idővel.

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása