Egy veszedelmes elme vallomásai

Kedvenc üzleteim közé tartozik a H & M, ez persze főként teoretikusan értendő, mert nagyon ritkán kap el olyan mértékű gépszíj, hogy egyszerre ekkora összegeket ruhadarabokra költsek. Az üzletlánc híres arról, hogy "elérhetővé" teszi híres, A-listás divattervezők kreációit a közemberek számára. Az idézőjel oka, hogy véleményem szerint, még így is igen szűk réteg fog 10 ezret adni egy dizajner bugyiért. Persze lehet, hogy csak én vagyok efféle szűkmarkú. Persze várom az idilli világot, amikor a bőség és a dizájnerek kosarából mindenki egyaránt vehet.
Attól függetlenül, hogy nem vagyok a vevőközönség keménymagja, még nagyon szeretem az egyes dizájnerruhákat a H&M kínálatából.
A Comme Des Garcons pöttyös, bohó stílusa tőlem elég távol áll.

Viszont Karl Lagerfeld önarcképes pólója nagyon ott van , de persze ember legyen a talpán, aki talál olyan H&M-et ahol tényleg megtalálhatók (és megnézhetők, megfogdoshatók, majd könnyes szemmel otthagyhatók) ezek a speciális darabok.

A Jimmy Choo cipők nagyon tetszettek, de az én lábam különleges eset, így nem fájt a szívem, hogy lemondjak róluk, viszont a ruhák nagyon csajosak lettek, volt egy pár, amit szívesen elviseltem volna, bár sanszos, hogy a diákjaim körében is népszerű lett volna, és ez visszatartó erő.

 Sonia Rykiel  fehérneműinek koncepcióját nem teljesen értem, mert a mellbimbó részre varrt rózsabimbó igen kérdésessé teszi a további felsőruházat viselésének lehetőségeit. Viszont ez a kis masnis rajta van a "Halálom előtt birtokolni szeretném" listán, elképesztően bájos.

Az abszolút kedvencem, az über alles Matthew Williamson kollekciója volt, a hiánya miatt ma is elmorzsolok pár könnycseppet. Az a kék nadrág-blézer tökéletesen illik, ahhoz ahogy elképzelem magamat mint Iggy Pop:), ezek a színek és pávatollak szintén to die for.