Sose szerettem a népies, a magyar vidék életét bemutató műveket, ez tőlem mindig rémesen távol állt. Illyés Gyula Puszták népe és Beatrice apródjai nálam mindig is a szenvedés csúcsát jelentették. Ez a kritikám most nem az irodalmi olvasatot veszi célba, csupán mint olvasó én ezeket nem szeretem, mert nem érdekel.
Ezért is fontos számomra a Virágos katona illetve a Rózsaméz, mert annak ellenére , h ez ek is ízig vérig a magyar vidékkel együtt lüktető regények, mégis a legjobbak között vannak,amiket valaha olvastam.Gion Nándor pedig a kánonból igazságtalanul mellőzött kortárs szerző.
Gionról:
határon túli, újvidéki magyar író.
Az első Symposionnak nevezett nemzedék tagjaként jelentkezett kritikával és prózával.
Sikeres nemzedék tagja. Olyan nemzedéké, amely már indulásakor eltervezte, hogy újraformálja a Vajdaság irodalmát. A Virágos Katona és a Rózsaméz egy kötetben először 1976-ban jelent meg, majd a megvető szintén kiadta hat év késéssel Latroknak is játszott címmel.Ma már tetralógiaként nevezik, a négy regény: a Virágos katona, a Rózsaméz, az Ez a nap a miénk, és az Aranyat talált.
Művészete: Regényeiben korszerű eszközökkel újólag rangot ad a szülőföld ábrázolásának, a történelmi témának s rangot ad az olvasmányos, cselekményes prózának., amelyet egy balladai hanggal ötvöz. A regény helyszíne az író szülőfaluja Szenttamás. Gion számára ez a helyszín a világ sarkalatos pontja : vele, benne megtalálhatók a család élete, a múlt, s az ott ismert legendák: Vagyis reális emlékezés, szürreális mesék és álmok és sokszor naturális elemek. Hősei élettörténetével állandó bölcsességekkel gazdagítja az olvasót, cseppet sem didaktikus módon, komoly kérdéseket feltéve. Szereplői sokszor rendkívül furcsák, mégis azokban a szituációkban,amiket átélnek annyira sok hasonlóságot vettem észre saját életemmel kapcsolatban. A kérdések és a rá adott, vagy megpedzett válaszok, sokszor metaforikusak, tehát el kell gondolkodni rajtuk, nem szabad, hogy a történet kerete determinálja a gondolkodásunkat, ki kell lépni belőle, s akkor megdöbbentő és sokszor fájdalmas összefüggésekre és igazságokra jöhetünk rá.
Nyilvánvaló, hogy ezek után nem kérdéses, hogy miért ajánlom feltétlenül elolvasásra ezt a könyvet. Szeretem a bölcs dolgokat, viszont azt utálom, ha az, hogy hogyan kell gondolkodjam a számba van adva. Az ilyen jellegű filmeket is utálom. Sértve érzem magam, azzal, hogy a film készítője vagy a regény szerzője ennyire ostobának tart engem, olvasót-nézőt, hogy nem meri rámbízni a gondolkodást, hanem megmondja, hogy itt és ott ezt meg ezt kell éreznem, a történetben ez és ez a helyes, a pozítív és ez és ez a megvetendő rossz. Túljutottunk már a sematikus fekete-fehér gondolkodáson, én úgy hiszem. Többet között ez is az oka, hogy nagyon ritkán szoktak amerikai filmet tetszeni.
▪Milyen besorolása van Gionnak:
- egyrészt móriczi és mikszáthi vonal, a klasszikus cselekményközpontú próza gondoljunk (pl. a kártyacsatára az egy mikszáthi vagy móriczi regényben is simán megférne)
- Nagy László-féle népi szürrealista szemlélet
- Péntek János szerint a faulkneri típusú próza: mivel jellemzője, hogy az életanyag, a történet lírai és meseien fénylő, a nyelv pedig végletekig leegyszerűsített. csupasz és tudatosan szikár. Ez teljesen így van, gondoljunk csak pl Kosztolányira, annak mondataira, amelyek már a tartalomtól elvonatkoztatva is simogatóak és nyelvileg briliánsak.
- Garcia Marquez: mágikus realista prózája is minta
- genealógia is igen jelentős, s ez Nádashoz, Bereményihez kapcsolja a szerzőt.
Utolsó kommentek