Tegnap sokadszorra láttam Guillermo Del Toro filmjét a magyar köztévén. Kevés film van, ami képes rám ilyan hatással lenni és megsiratni ötöd-hatodszorra is. (jó, most vegyük ki a Schindler listáját és hasonlókat, mert az nem ér...) Emlékszem anno bitang kemény év volt a legjobb külföldi film kategóriában hiszen ez és a Mások élete vetekedett. A Mások élete nyert, joggal, egy hajszálnyival jobb film mint ez. Fejet hajtok a filmművészet eme két remekműve előtt. Amúgy meg kell jegyezzem, hogy a spanyol filmek távol állnak tőlem, Almodovar nekem kínkeserv, de ez a Del Toro tud.

A film csodálatosan ötvözi a világ keménységét és a fantasztikum, a mese világát. Megdöbbentően sok mondanivalója van,de egyetlen percig se adja a néző szájába, hogy mikor mit kell érzenie. A történet a Franco-idők Spanyolhonjában játszódik, amikor is a főszereplő és édesanyja beköltözik a kapitányhoz, anyuka új férjéhez, akitől várandós. A kislány már kezdetben furcsa, mesés dolgokat tapasztal, ami ellensúlyozza azt a roppant kemény, feszültséggel teli kegyetlen világot, amelynek a kapitány teljes értékű hordaléka. A film egyszerre naturálisan kemény és egyszerre mesésen hihetetlen, hiszen két szálon fut: a háborúban a partizánok és a fasiszta hadsereg harca és a kislány kalandjai a faunnal, akivel a ház birtokának kertjében lévő labirintusban ismerkedik meg. A film egyszerre mutatja be, hogy a meséket, az álmokat, a fantáziát semmilyen körülmények nem nyomhatják el, az igazi őszinte érzelmek mindig megtartanak minket embernek, bármilyen körülmények közé kerülünk. S arra is megtanít, hogy pont ez az "embernek lenni"  a legnehezebb dolog a világon, viszont az őszinte , tiszta szeretet az legkifizetődöbb dolog , még akkor is, ha csak a halálon túl, vagy egy álomvilágban kapunk érte jutalmat. Megdöbbentő mondatok hangzanak el a film, teljesen emberi szereplőinek szájából, s apró utalásokkal  tökéletesen megismerjük a karaktereinket. Egy apró tükrös jelenetből megtudjuk, hogy a főszereplő elvetelmült kapitány legjobban magát utálja a világon, s az önmaga iránt érzett mély lenézést és gyűlöletet vetíti át kegyetlenül környezetére (I'm not OK, You're not OK)

Olyan döbbenetes jelenetek vannak ebben a filmben, aminek hatása alól nehéz kikerülni, olyan dolgokon gondolkodtat el, amit nomrális ember nem fog föl ésszel , mégis annyira sokszor megtörténik (hogy lehet gyerekeket hidegvérrel megölni, például). Sokan megszólják, hogy hatásvadász? Miért? Azért mert a valóságot mutatja be? A kegyetlenség, a vér, a lövés, a gyilkolás ilyen, ez a világunk, amiben élünk. Olyan ez a film, mint egy jó könyv, egyszerre tanít, nevel és gyönyörködtet.

"Capitan Vidal: You could have obeyed me!
Doctor: But captain, to obey - just like that - for obedience's sake... without questioning... That's something only people like you do."-- ilyen mondatokról beszélek én.