Tavayl októberben tettem első utamat életem városába Londonba. Rögtön nem titkolt cél volt egy-két színielőadás meglátogatása. Mivel rólunk van szó, ez meg is valósult.
Első körben beváltottam az álmomat: anno a londoni út akkor csúcsosodott ki, amikor eldöntöttem, hogy MEG FOGOM NÉZNI a Monty Python Gyalog Galoppból készült musicalelőadását a Spamalotot. És mit ad Isten meg is néztem. Fantasztikus volt, csomó istani utalás a Gyalog Galoppra, de jó újítások, úgyhogy az egész összeségében remek. A számok is, pedig nem szeretem a musicaleket, mert a legtöbbje olyan álságos.Érdekes volt, hogy a szereplők a West Enden tényleg emlékeztettek sok esetben az eredeti MP tagokra,Patsyt játszó színész pl kiköpött Terry Gilliam, vagy a Sir Lacelotot játszó éltes úr is kiköpött John Cleese volt azzal a határozott állszerkezettel. Idén jön ide kis hazánkba is a Spamalot, mondjuk a zsidós részt megnézem hogyan oldják meg itten nálunk mostan.....(You Won't Succeed On Broadway ... If you don't have a Jew)
A második színházi élményem szintén a katarzis volt maga: Ralph Fiennes, aki nem ismerné akkor ISTEN Fiennes élőben, ráadásul görög tragédiában (Royal National Theater: Oedipus), amiket nem lehet nem szeretni. Véleményem szerint az Ödipuszban tényleg minden megvan, ami szem szájnak ingere. Fordulat, izgalom, bölcsesség, meglepetés, tragédia (jó hát humor nincs, de hát ez nema romantikus keverés ideje). Amikor Mr. Fiennes (nekünk csak Ralphie) fellépett a színpadra és megszólalt rájöttem arra a jelentésére a katarzisnak, amik nincsenek benne a fogalommagyarázatokban. A jelenet pedig, mikor szegény jóember rájön, h kivel osztotta meg ágyát és kitől vannak szépreményű (hehe) gyermekei (Gratulálok Antigoné, remek a jövőképed) sose fogom elfelejteni, megállt a levegő a színházban.
Idén új utam során még magasabbra tettük a lécet, a fő cél Jude Lawval a Hamlet volt. Asszem azonban ehhez Anglia királynőjének kell lennem, mert hónapokkal előre teltházas. Hiába, fáj belátni, hogy másnak is van szeme, nem csak nekem.De azért három kiváló darabbal kárpótoltuk magunkat.Az első egy olyan darab volt, amelyet már láttam színpadon idehaza, az Asszony feketében (Woman in Black, Fortune Theater). Kétszemélyes horrordarab, egészen kiváló. Míg itt nálunk sokkal sejtelmesebben volt megoldva, konstans szorongást kiváltva, Londonban inkább a rémisztésre helyezték a hangsúlyt. Sikongattunk is rendesen. Hazafele kerültük az öreg hölgyek jelenlétét.Arról nem is beszélve, hogy a főszereplő úr (azon túl h kiköpött nekem való british gentleman) elképesztően gyönyörűen beszélt angolul, könnyezve hallgatta az ember, egészen addig míg be nem fosott a rémülettől:D
A következő darab igazi klasszikus volt, kötelező minden jövőbeli London-lakos aspiránsnak és brit wannabenek.Agatha Christie: Mousetrap, a St. Martin's Theaterben. 58. éve adják elő, mindenki látta már, aki számít, a királynő kézfogása az egyik szereplőgárdával ott díszeleg a Googleban. Tudni kell rólam, hogy ez a huszadik század eleji Anglia, a rejtelmes ködjeivel, kastélyaival, intarziáival a gyengém. Agatha Christie regények olvasása volt a fő tevékenységem 10-19 éves korig, néha még ma is kezembe kerül egy-egy, de hát tudjuk, hogy a magyar szak elvette tőlem a naív olvasás lehetőségét. Viszont az AC filmek most reneszánszukat élik nálam, főként Poirot, de már Miss Marplere is ráfanyalodom, csak érezzem a fílinget.A darab persze remek, és tényeg belengi az az érzés, hogy te is a házban laksz, ahol történnek a dolgok és imádom magam a huszadik századi Angliába képzelni.:)You know the bunny hug and the Shim-Sham Club, the charleston at the Ritz....
Az utolsó , a CSÚCS, mint már írtam is volt: As You like it a Globeban.Erre nincs is szó. Csak annyi, hogy
All the world's a stage, And all the men and women merely players: They have their exits and their entrances; And one man in his time plays many parts, His acts being seven ages. At first the infant, Mewling and puking in the nurse's arms. And then the whining school-boy, with his satchel And shining morning face, creeping like snail Unwillingly to school. And then the lover, Sighing like furnace, with a woeful ballad Made to his mistress' eyebrow. Then a soldier, Full of strange oaths and bearded like the pard, Jealous in honour, sudden and quick in quarrel, Seeking the bubble reputation Even in the cannon's mouth. And then the justice, In fair round belly with good capon lined, With eyes severe and beard of formal cut, Full of wise saws and modern instances; And so he plays his part. The sixth age shifts Into the lean and slipper'd pantaloon, With spectacles on nose and pouch on side, His youthful hose, well saved, a world too wide For his shrunk shank; and his big manly voice, Turning again toward childish treble, pipes And whistles in his sound. Last scene of all, That ends this strange eventful history, Is second childishness and mere oblivion, Sans teeth, sans eyes, sans taste, sans everything
Utolsó kommentek